Sahaja Jóga - a test, a lélek és a tudat egyesülése

Yoga - meditálás
A "sahaja" szó az Isteni lélekkel való kapcsolatot jelenti

A jógáról sok érdekességet hallunk a televízióban és hasznos információkat olvasunk az interneten. Ma már jógázni divat és nem csak a fővárosban, hanem szinte minden településen számos lehetőség adott arra, hogy képzett jógaoktatók segítségével bárki elsajátítsa a jóga alapjait.A cél, hogy egyre több ember megismerkedhessen ezzel az Indiából származó testmozgással, ami nem csak a végtagokra, hanem az ember pszichéjére is jótékonyan hat. Megmozgat, ugyanakkor megnyugtat, lecsendesít.

A jóga jelentése, származása, típusai

A jóga a keleti bölcselet egyik formája, a hinduizmus és a buddhizmus bölcsőjéből: Indiából származik. Maga a szó szankszrit eredetű, jelentése: összekapcsolni, egyesülni. Ez a fajta összekapcsolódás a szellemi egyesülést jelképezi. Azt az állapotot, ami a tökéletes egyensúlyt és a harmóniát testesíti meg. Filozófiai értelemben a jógagyakorlatokkal azt szeretnék elérni, hogy az egyén lelke (átman) egyesüljön az univerzális lélekkel (paramátman).A saját mozgásforma célja a testi és a szellemi erők felébresztése, a képességek kibontakoztatása. A jóga tehát nem csak egy általános mozgásforma, ennél sokkal több: valódi agy és szellemi torna. Olyan tevékenység, ami tanulható és gyakorolható.

A legkülönfélébb jógatípusok: a mandalától az etkáig

A jógának több típusa létezik. A bikram (közismertebb nevén forró) jóga feszes testet ígér. A nyújtó jóga gyakorlatok hatása már három hét után szemmel látható. Kellemesen ellazít, ugyanakkor megizzaszt. A bikram elsősorban az edzettebb, haladó jógázok számára ajánlott.Az etka jógát nevezhetjük egyszerűen csak erőgyűjtő mozgásformának is, hiszen az etka jógagyakorlatok célja, hogy fokozzák a szellemi és a fizikai teljesítőképességet. Emellett javítja a fizikai állóképességet, gondoskodik a helyes testtartásról és megszabadít az esetleges gerinc és ízületi bántalmaktól.

A sahaja jóga

A sahaja (ejtsd: szahadzsa) egy speciális meditatív jógaforam, melynek célja annak az állapotnak az elérése és megtapasztalása, ami egyet jelent az isteni erővel és ezzel a különleges földöntúli kapcsolattal. A sahaja tehát a tiszta, isteni lélekkel való kapcsolatot jelenti, amit nevezhetünk az önmegvalósulás állapotának is. A sahaja a spirituális, velünk született belső erő (azaz a kundalini) elvén alapszik. Lényege, hogy a bennünk szunnyadó, ott rejtőző erőt felszabadítsuk és éljünk vele. A sahaja megtanítja, hogy meditációval miként férhetünk belső énükhöz. Az összpontosítással könnyebben és egyszerűbben elérhetjük céljainkat, természetes magabiztosságot élvezhetünk, és sokkal könnyebben megbirkózhatunk a ránk háruló akadályokkal és nehézségekkel is. Természetesen a sahaja jóga gyakorlást, egy folyamatos tréninget jelent, de aki szorgalmas és elsajátítja az alapokat, megtapasztalja a sahaja jótékony hatásait a saját életére nézve.

Miért jógázzunk és kitől tanuljuk?

Két nyomós okot a fent leírtak alapján már te is mondhatsz a fenti kérdésre. A testedet úgy mozgathatod meg, erősítheted és tarthatod magadat fiten, hogy közben szellemi éberségedet sem veszíted el. Amint elkezded megismerni a jóga gyakorlatokat (legyen szó a mandala jógáról vagy éppen a sahaja jógáról), meg fogod tapasztalni, hogy a tökéletes „jóga-mozdulatot” kizárólag helyes testtartással, megfelelő koncentrációval és figyelemmel érhetsz el. A sikeresség tehát az összpontosításon múlik. Aki szívesen megismerkedne a jóga gyakorlatokkal, belelátna a mandala vagy a bikram jóga rejtelmeibe, az bőven válogathat a jógaoktató központok és a jógamesterek között. A keresést megkönnyíti az internet, hiszen mindössze be kell írni a Google keresőbe, hogy „jóga”, plusz a város nevét, ahová szeretnénk járni és a rendszer máris megjeleníti a lehetőségeket. Azokból pedig nem lesz hiány. Egyre több helyen nyílik lehetőség jógázni, még olyan iskolák is vannak, ahol ingyenesen tartanak jóga gyakorlatokat és ezekre az alkalmakra bárki jelentkezhet, természetesen előre megbeszélt módon.

A jóga pozitív hatásai életünkre nézve

Mivel a jóga egységesíti a testi és szellemi erőnlétet, talán az egyik legfontosabb és legkiemelkedőbb hatása, hogy gátolja az öregedést. Ez két okból fakad: egyrészt, mert elősegíti a test rugalmasságát, feszességét, másrészt, mert a mentális egészségéért is tesz. Fokozza a koncentrációképességet, valamint fejleszti a szociális és a személyes értékrendet. Aki rendszeresen időt szán a jógára, nap mint nap beiktatja a jóga gyakorlatokat, a saját bőrén tapasztalhatja a jóga jótékony hatásait. Gyógyító ereje bárki számára egyértelmű, csak ki kell próbálni, türelmesnek kell lenni és a gyakorlás, a motiváció gyorsan meghozza az eredményt.


Szőrtelenítés

Sokan gondoljuk úgy, akár nők vagy férfiak is legyünk, hogy jó lenne néhány helyen végleg megszabadulni az adott területen lévő szőrszálaktól. Küszködünk akár naponta az eltűntetésüktől vagy így vagy úgy, de valljuk be, macera az egész. Jó lenne valami hatékony, ami nem feltétlenül kerül sokba és akár örökre is megszabadulhatunk a nem kívánt szőrtüszőktől.

IPL Szőrtelenítés
Az egyik hatékony módszer az IPL szőrtelenítés

Tartós szőrtelenítés előnyok és hátrányok

A végleges szőrtelenítésnek vannak előnyei is meg bizony hátrányai is. Elő fordulhat, hogy egy bizonyos időben úgy gondoljuk, hogy most bizony végleg megszabadulok ezektől az idegesítő szőrszálaktól, de aztán ha később, pár év múlva úgy lennénk vele, hogy bizony jó lenne, legalább egy kicsi, az adott helyen, akkor bizony már nem lesz erre lehetőség. Vannak olyanok, akik sajnos megbánták, hogy anno úgy döntöttek, és már nem tudják visszacsinálni. Ezért is kell azért átgondolni előtte ezt a döntést.

Végleges szőrtelenítés ára

Az árakat tekintve igen bőséges a kínálat. Vannak kedvezmények ugyan, de persze nem mindenkinek engedheti meg a pénztárcája még így sem. Persze ha csak mondjuk a szemöldökünknél szeretnénk, vagy netán a bajusz, hónalj területét, és előfordult már, hogy ezen testrészen lévő szőrszálak igazítására kozmetikushoz fordultunk, akkor érdemes átszámolni, hogy melyikkel is járunk jobban. Többféle módszer létezik ma már a végleges szőrtelenítésre.

Ilyen például:

  • Lézeres szőrtelenítés
  • IPL módszer
  • Hő alapú szőrtelenítés
  • Végleges szőrtelenítő krém

Mindegyiknek megvan a maga előnye és hátránya is. Érdemes ezeknek utána nézni mielőtt belevágnánk, hogy bármelyiket is elkezdenénk használni. Ezek közül van olyan, amelyiket otthon mi magunk is alkalmazhatjuk, és nem kell elmenni kozmetikushoz sem, csak megvesszük a készüléket, és amikor időnk van rá, használjuk.

Sajnos nem mindegyik kezelés hatásos egyből, vannak olyan módszerek, amiket többször kell alkalmazni a kívánt hatás elérése érdekében, viszont árban kedvezőbb és előbb utóbb ugyan az lesz a végeredmény.

A továbbiakban bővebben kitérünk a különböző szőrtelenítési módszerekre. Megvizsgáljuk. melyiket hogyan is kell alkalmazni, illetve milyen bőrfelületen érdemes használni, valamint, hogy mikre kell odafigyelni a kezelések után, illetve előtt.

Tovább

Zsírleszívás

Sokan a zsírleszívás ellen vannak, mondván, hogy ez a fogyókúra egy alternatív módszere. Pedig ez nem így van. Persze ez azért is alakulhatott ki így sok ember fejében, mert azok a társaink, akiknek van pénzük, sokan úgy vannak közülük ezzel, hogy hamarabb megszabadulnak így a felesleges zsírpárnáktól, mintha elkezdene tornászni vagy életmódot váltana. Persze nem mindenki gondolja így, valamint van, amikor már bizonyos testrészeken csak ezzel a módszerrel lehet megszabadulni a feleslegtől. Az egyik ilyen legtöbbet végzett beavatkozás, az a has plasztika, ami ma már igen kedvelt szépészeti műtét.

A zsírleszívásnak több módja is van:

  • Hagyományos műtéti zsírleszívás
  • Ultrahangos zsírbontás
  • Kavitációs zsírbontás

Zsírleszívás előnyei és hátrányai

Mindegyik kezelésnek megvan a maga előnye és hátránya is. Például a műtéti úton történő zsírleszívásnál marad egy heg, illetve először egy seb, ami ki van téve szövődményeknek is. Bármennyire is azt mondják biztonságos, akkor is tudni kell, hogy lényegében ez is egy fajta műtéti eljárás, amit hasonlóan kell kezelni, mint bármilyen más hasonló beavatkozást. Ezzel szemben, az ultrahangos kezelés után nem marad semmilyen nyoma az eltűntetett zsírszövet helyén, viszont ez a fajta beavatkozás is jár némi fájdalommal, ezért is szükséges az érintett területet érzésteleníteni.

Kavitációs zsírbontás
Fájdalommentes beavatkozás a kavitációs zsírbontás

A legutolsó eljárás az, ami talán a legkedvezőbb mindent egybe vetve, hiszen nem jár fájdalommal és hatása igen tartósnak mondható, hiszen a zsírszövetek tényleges eltávolításra kerülnek a kezeléssel.

Hasplasztika

A hagyományos zsírleszívást plasztikai sebész végzi, és általában altatásban végzik. Miután vége van a műtétnek, a „beteg” pár napot még a klinikán tölt megfigyelés szempontjából, aztán haza engedik. Mivel ezeket magánklinikákon végzik, ezért igen nagyon ki kell nyitnia a pénztárcáját aki ily módon szeretne megszabadulni a feleslegeitől.

A másik két módszer valamivel kedvezőbb, a megfizethetőségét tekintve, persze még mindig azt mondom, hogy sokkal olcsóbban jövünk ki, ha mozgásra szánjuk el magunkat. A következőkben részletesebben megnézzük mennyibe is kerülnek hozzávetőlegesen a zsírleszívások egyes testrészeken, valamint, hogy mit érdemes tudni a műtéti eljárásokról és a has plasztikáról.

Tovább

Vízszerelés

Általában minden otthonban van víz, gáz és fűtésrendszer. Akármennyire is nem szeretnénk, de ezek bizony néha meghibásodhatnak, sőt meg is fognak sajnos. Ilyen esetekre lenne jó néhány olyan fontos információ, ami ha nem is oldja meg teljesen a problémát, de ideiglenesen orvosolja azt, amíg ki tud jönni a szakember.

Víz-gáz és fűtésszerelés

Bármelyik rendszerünk is hibásodik is meg az említett három közül, vannak ezekre szakosodott szakemberek, akiket érdemes felhívni, ha bármilyen probléma is merül fel. Fontos azért tudni azt is, kiket is nevezünk szakembernek, és milyen igazolvánnyal kell rendelkeznie. Persze előfordulhatnak olyan esetek is, amikor nem feltétlenül szükséges egyből hozzáértő szerelőt hívni, mivel házilag is meg lehet oldani, ha egy kicsit is értünk hozzá. Különösen a vízvezeték rendszernél vannak úgymond „házi praktikák”, amikkel mi is megpróbálkozhatunk mielőtt telefonhoz nyúlnánk, hiszen ha az árakat nézzük, igen csak költséges tud lenni, ha szerelőt kell hívni. Persze ha muszáj, akkor sajnos már csak azon tudunk spórolni kicsit, ha nem a legdrágábbat hívjuk ki.

Csőtörés és biztosítás

Amennyiben rendelkezünk lakásbiztosítással, ne felejtsük el, hogy általában mindegyik típusú kiterjed akár a csőtörés okozta károk megtérítésére is. Persze jobb elkerülni az ilyen fajta problémákat, de bizony idővel roncsolódnak a csövek, és előbb vagy utóbb előfordulhatnak ilyen esetek is. Amennyiben lakásfelújítást tervezünk, érdemes átnézetni mindhárom rendszert is egy szakemberrel, ha megtehetjük, hiszen, senki nem szeretné, hogy a frissen felújított otthonát elöntse, mondjuk a víz.

Csaptelep
Az egyszerűbb vízszerelési munkákat házilag is elvégezhetjük

Amennyiben dugulási problémáink adódnának, arra is vannak olyan „orvosi” segítségek, amiket mi magunk is bevethetünk, ha hírtelen szükséges, de érdemes itt is elsősorban a megelőzésre összpontosítani. Fontos, hogy ne csak akkor tudjunk fellépni a probléma ellen, ha már megtörtént a baj, hanem már jóval előtte is.

A gázszerelés az a terület, amihez nem nagyon érdemes otthon belenyúlni, hiszen itt nagyobb károkat is tehetünk, mint ami éppen van. A továbbiakban segítünk, hogy mit is tegyünk és hova forduljunk, ha bármilyen vízzel, gázzal, illetve fűtéssel kapcsolatos problémáink adódnának. Kiket érdemes hívni, valamint, hogy milyen esetleges házi praktikákat tudunk bevetni az esetlegesen felmerülő gondok ellen.

Tovább

Duguláselhárítás

Biztos sokunkkal megesett már, hogy nem folyt le a fürdőszobában vagy a konyhában a csapnál a víz. Ilyenkor persze nem esek mindenki kétségbe, hanem általában előveszi a lefolyópumpáját és megpróbálja megoldani több-kevesebb sikerrel. Sajnos vannak olyan esetek is, amikor nem éppen a csap dugul el, hanem a wc. Ez már egy kicsit komolyabb erőfeszítést igényel, ha nem reagál a pumpára.

Duguláselhárítás házilag

Vannak bizonyos jól bevett házi praktikák, amik nagyban tudnak segíteni az ilyen fajta problémákon, de sajnos ez sem megoldás mindenre. Viszont első lépésként érdemes ezekből néhányat kipróbálni mielőtt szerelőt hívunk, hiszen nem kevés összegbe kerül egy szakember, aki lehet, hogy csak valami olyan egyszerű lépéssel oldaná meg, amit akár mi magunk is megtehettünk volna az ár töredékéért.

Mosdó
A mosdóban kialakult dugulást a szifon kitisztításával elháríthatjuk

Fontos néhány olyan dolgot betartani a fürdőben és a konyhában, amikkel megakadályozhatjuk, hogy bármilyen nemű dugulás kialakuljon. Előfordulhat ugyanis olyan súlyos eset is, amikor falat kell bontani, hogy megszűntessük az elzáródást és ez valljuk be, senkinek nem jó. Persze vannak már olyan duguláselhárító cégek, akik vállalják, hogy falbontás nélkül megoldják az adott problémát.

Csatornatisztítás

A csatornák időnként éppúgy tisztításra szorulnak, mint bármi más. Amennyiben ezeket nem tartják karban, akkor szintén előfordulhatnak dugulások. Fontos tudni azt is, hogy a wc-ben nem minden húzható le. Vannak olyan élelmiszerek és bizonyos tisztasági eszközök, amiket kimondottan tilos a mellékhelységbe beledobni, hiszen nagy károkat tud okozni azáltal, hogy megakad a csatornában és nem engedi a víz további áramlását.

Persze előfordul olyan eset is, amikor nagyon sok eső esik és a vízelvezető csatornák nem képesek már elnyelni a befolyó vizet és kiöntenek. Sok olyan ház pincéje vagy éppen az alsó szintje is áll már vízben ilyen időjárási események miatt. Ilyenkor sokat tud segíteni egy szivattyú, amivel a felesleges vizet ki lehet vezetni az épületből. Sajnos ilyen esetekben elég nagy kár tud keletkezni az adott ingatlanban, amire nem árt ha van biztosítása a családnak. A továbbiakban bővebben foglalkozunk a dugulások fajtáival, okaival, valamint, azzal hogy hogyan is tudunk fellépni az ilyen problémákra akár házilag vagy bármilyen más formában.

Tovább

Zárcsere

Talán sokunkkal megesett már, vagy ha nem is velünk, de az ismeretségi körünkből valakivel, hogy valami oknál fogva zárat kellet cserélni a bejárati ajtón. Ilyenkor ha van egy ezermester férfi a családban vagy a közelben, akkor könnyen megoldhatjuk ezt a problémát, de amennyiben nem ért hozzá senki, akkor bizony lakatost kell hívni.

Mikor kellhet cserélni a zárat

Zárcserére elég sok okból kerülhet sor. Például, mert valaki elhagyja a kulcsot a családból. Ilyenkor valóban ez az ész szerű megoldás, és érdemes is áldozni az új zárra. Persze vannak olyan lakások, ahol igen komoly zárbetétek vannak felszerelve, aminek a lecserélése igen költséges, de ezen esetekben sajnos nincs más megoldás.

Zárcsere
Az egyszerűbb zárak cseréjéhez mindössze egy csavarhúzóra van szükség

Előfordul, hogy valamiért elromlik az ajtón a zár. Ilyenkor nem feltétlenül szükséges azonnal lecserélni, érdemes megpróbálni, hátha meg lehet javítani. Erre vannak kimondott zárszerelők, de ebben az esetben is igaz, hogy egy ügyes kezű férfi talán ezt is meg tudja oldani.

Ajtónyitás szolgáltatás

Abban az esetben, ha valamiért már be sem tudunk jutni a saját lakásunkba, akkor erre az esetekre vannak úgy nevezett zárszervizek, akik a nap 24 órájában a rendelkezésünkre állnak, ha szükséges. Érdemes hát keresni egy ilyet, és mindig magunknál hordani a számát. Nem kell azt gondolni, hogy ha a fővárosban lakunk, akkor hamarabb kiér hozzánk a szerelő, hiszen az ország számos pontján vannak már szakemberek, akik szívesen segítenek, akár hol is lakjunk.

Általában akik panel lakásban laknak, majdnem mindenhol van ma már hevederzár az ajtón. Ez egy igen nagy biztonságot nyújtó zárfajta, de bizony ebből sem mindegy milyet is szereltetünk be.

Zárcsere megelőzése

Van néhány fontos dolog, amire érdemes odafigyelni, hogy ne kerüljön sor például arra, hogy a zár meghibásodása nélkül kelljen lecserélnünk azt:

  • Ha adunk kulcsot a gyerekünknek, sose a nyakában hordja, hogy mindenki lássa, van nála kulcs
  • Ne a zsebünkben tároljuk, hiszen könnyen kiránthatjuk onnan
  • Érdemes pótkulcsot elhelyezni valamelyik ismerősünknél, aki a közelben lakik, hogy ha, mondjuk bent hagynánk a munkahelyünkön a kulcsot, akkor is be tudjunk menni
  • Sose hagyjuk a kapu zárjában a kulcsot, ha például csak átugrunk valamiért a szomszédba

A továbbiakban bővebben kitérünk a zárcserékkel kapcsolatos fontos tudnivalókra, valamint, arra is, hogy miben is tud segíteni egy lakatos.

Tovább

Székhelyszolgáltatás

Amennyiben alapítunk egy céget vagy vállalatot, annak rendelkeznie kell egy központi hellyel és egy székhellyel. Ezeknek nem feltétlenül kell egy helyen lennie, de ha ez az eset áll fent, akkor azt fel kell tűntetni az Alapító Okiratban. Lássuk mi is a különbség e két hely között.

Központi hely: Itt történik a döntéshozatal, a cég irányítása, illetve a cég ügyvezetésére is itt kerül sor.

Székhely: Ez az a hely, ahol a cég ügyeinek adminisztrációs tevékenysége folyik. Másként mondva, ez a bejegyzett iroda.

Iroda bérlés

Előfordulhat, hogy nem egy helyen van ez a kettő. Ilyenkor vagy bérelünk egy irodát, ingatlant, vagy esetleg a saját otthonunk címét is bejegyezhetjük a székhely címének. Ez utóbbi nem túl szerencsés abban az esetben, ha mondjuk csődbe megy a cég, és tartozása van, akkor bizony az székhely címére fognak jönni a végrehajtók, és onnan fogják lefoglalni az értékeinket. Ezért érdemes inkább egy ingatlant bérelni. Ha viszont ezt nem tudjuk megengedni magunknak, akkor erre a célra találták ki, az úgynevezett székhelyszolgáltató cégeket.

Ha csak székhely kell

Erre az esetre több cég is a rendelkezésünkre tud állni, akár Budapesten, vagy az ország bármely pontján. Ezek a vállalkozások úgy működnek, hogy miután megkötöttük velük a szerződést, onnantól kezdve az ő címük lesz a mi székhelyünké is. Meg van határozva, hogy mi is tartozik bele a székhelyszolgáltatásba, ami igen széleskörű is lehet. Ezeknek általában havi díja van, de nagyjából ½ - 1 évre szokták megkötni a szerződéseket. Ezt cége válogatja. Ezt a szolgáltatást amolyan virtuális irodának is szokták nevezni, mivel nem mi béreljük személyesen. Ez nem egy nagyon régi tevékenység, de annál hasznosabb is, mivel igen sok előnye is van. Manapság igen sok vállalkozás vesz már igénybe ilyen jellegű szolgáltatást, amivel némi időt és energiát is meg tudunk spórolni.

A továbbiakban kitérünk részletesebben a székhelyszolgáltató cégek tevékenységére, áraira, illetve, hogy miért is érdemes igénybe venni ezt a féle szolgáltatást.

Tovább